18 film, ami elképesztő csavarral ér véget

Időhurok (Predestination, 2014)

Egy időügynöknek a feladata, hogy bűnözőket öldözzön korokon át. Minden megbizatása más és más évtizedbe vezeti őt. Utolsó megbizatása az, hogy fiatalkori önmagát beszervezze a Cégbe, illetve elkapjon egy olyan bűnözőt, aki eddig mindig kisiklott a kezéből. Megnézem >>>

A harmadik ember (The Third Man, 1949)

A második világháború után Bécs maga volt a káosz. A város romokban hevert, mindenhol leszerelt katonák nyüzsögtek, ráadásul nem volt elég élelmiszer. Ez miatt a feketepiac virágzott, miközben a közigazgatási posztokon a szövetségi hatalom képviselői ültek. Egy fiatal amerikai író, Holly Martins (Joseph Cotten) ebbe a felfordulásba érkezik, ugyanis egyik barátja munkát ígért neki. Azonban mire megérkezik, a barátja már halott, csak a temetést tudja végignézni. Tanácstalanságában barátaihoz fordul, akik mind különböző mesét adnak neki elől barátjuk haláláról. Ez felkelti Martinsban a gyanút, hogy talán gyilkosság történt. Megnézem >>>

Aguirre, Isten haragja (Aguirre, der Zorn Gottes, 1972)

1560-ban spanyol conquistadorok – élükön a hírhedt Pizarróval – az amazonasi őserdők mélyére indulnak. Kalandos és veszélyekkel teli expedíciójuk célja, hogy fölleljék a mesés El Doradót, az Aranyvárost. Ám hamar kiderül, a természet megpróbáltatásai elhanyagolhatóak az emberi gőghöz, hatalomvágyhoz és pénzsóvársághoz képest.

Fűrész (Saw, 2004)

Két férfi leláncolt lábbal tér magához egy elhagyott mosoda két szemközti sarkában. Középen mindkettőjük számára elérhetetlen távolságra holttest fekszik, mellette pedig egy revolver. A leláncolt férfiak diktafonon keresztül kapnak utasításokat: megszabott idő áll rendelkezésükre ahhoz, hogy végezzenek egymással. A sebészeti fűrészek azonban, amelyek segítségével ki kellene szabadulniuk, semmit sem érnek – a láncokkal legalábbis nem tudnak mit kezdeni.

Felperzselt föld (Incendies, 2010)

Libanon és Kanada, napjainkban. A történet több szálon fut, melyben láthatunk egy tőle elszakított gyerekét kétségbeesetten kereső anyát, valamint egy ikerpárt, akik anyjuk végrendeletét próbálják teljesíteni.

Biciklitolvajok (Ladri di Biciclette, 1948)

Amikor Antonio lehetőséget kap arra, hogy plakátragasztóként dolgozzék, családja utolsó pénzén kivált egy biciklit a zálogkölcsönzőből, s munkába áll. Mivel azonban a biciklit röviddel ezután ellopják, kisebb fiával a tolvaj keresésére indul. Amikor azonban rátalálnak, Antonio semmit sem tud rábizonyítani.

Viharsziget (Shutter Island, 2009)

Chuck Alue (Mark Ruffalo) és Teddy Daniels (Leonardo DiCaprio) rendőrbíró egy sivár és kietlen, önmagában is fenyegető szigetre érkezik. A helyszín egy teljesen elzárt elmegyógyintézet, ahol a legelvetemültebb bűnözőket tartják fogva szigorított intézkedések mellett. Az elővigyázatosság ellenére megszökik egy gyilkosságért elítélt nő, így a nyomozókra hárul az ügy felderítése. Az intézet pszichiátere nem bizonyul segítőkésznek, Danielsnek pedig saját démonaival is meg kell küzdenie. Megnézem >>>

A Párduc (Il Gattopardo, 1963)

Szicília,1860. A garibalidisták partraszállásának híre megszakítja Salina hercegének és családjának templomi áhítatát. Don Fabrizio fiatal és kellőképpen cinikus unokaöccse elhatározza, hogy önkéntesként bevonul Garibaldi seregébe, és hírt hoz az események alakulásáról. Az élet látszólag továbbra is nyaralások, bálok, összejövetelek megszokott rendjében zajlik. De Don Fabrizio már tudja, az arisztokrácia helyét Szicíliában is egy új, realistább és pénzéhesebb réteg veszi át. Visconti hatalmas tablója egy hirtelen felizzó szenvedély tükrében mutatja meg ezt a hatalmas átalakulást.

Melankólia (Melancholia, 2011)

Justine (Kirsten Dunst) és Michael (Alexander Skarsgård) családjukkal és barátaikkal együtt egy hatalmas összejövetelen ünneplik meg házasságukat. Eközben egy Melankólia nevű kisbolygó tart a Föld felé, és teljes pusztulással fenyegeti azt. A vitatott alkotásairól ismert rendező, Lars von Trier pszichológiai katasztrófadrámája az emberi természet legsötétebb bugyraiba kalauzol el minket, miközben az emberi sorsot illető legmélyebb kérdéseket feszegeti.

Cinema Paradiso (Nuovo cinema Paradiso, 1989)

A kis Salvatore (Salvatore Cascio) még csak gyerek, amikor elveszíti édesapját a háborúban. Ettől kezdve élete nagy részét egy kis moziban, a Cinema Paradisoban tölti. Az ifjú Salvatore (Marco Leonardi) már otthonosan mozog a vetítőteremben és a gépházban egyaránt, élete meghatározó élmenyeit is itt éli át. A folyamatosan itt kotnyeleskedő fiú szoros barátságot köt a mozi különös, de életvidám, középkorú gépészével, Alfredóval (Philippe Noiret ). Alfredo mindenféle tanáccsal látja el a fiút a szerelemről és az élet nagy dolgairól. Solvatore a Cinema Paradiso tanoncaként dolgozik, mígnem egy szomorú napon a mozi tragikus körülmények között leég.

Holtodiglan (Gone Girl, 2014)

Nick (Ben Affleck) és Amy (Rosamund Pike) látszólag boldog házasságban élnek, gazdagok és sikeresek. Épp az ötödik házassági évfordulójukra készülnek, amikor Amynek nyoma vész. A gyanú először a férjre terelődik, és lassan felszínre kerülnek a sötét családi titkok is. Nick hazugságaival egyre jobban magára tereli a figyelmet, egy idő után már csak ikertestvére bízik meg benne. Nicknek tisztáznia kell magát, ez azonban már-már lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Megnézem >>>

A gyilkosok is a mennyországba mennek (Heaven, 2002)

Philippa végezni akar egy kábítószerdealerrel. A merénylet balul sikerül, ártatlanok halnak meg. A lány feladja magát a rendőrségen. A kihallgatások során Filippo rendőr beleszeret Philippába. Együtt menekülnek – miközben tudják, hogy helyzetük kilátástalan.

Közönséges bűnözők (The Usual Suspects, 1995)

“A gonosz legnagyobb ámítása, hogy meggyőzte a világot: nem létezik” – hangzik el a kripli Kint szájából. Mondvacsinált okkal bevisznek öt keményfiút a Los Angeles-i rendőrségre. Ha már a bűnöldöző szerv (avagy a sors) így akarta, összeállnak a legények, s minden idők legjobb bűnbandájaként gaztettet gaztettre halmoznak. Mígnem egy napon hátborzongató megbízatásuk lesz: magával az ördöggel kell(ene) leszámolniuk. Mert a gonosz mégiscsak létezik. Úgy hívják: Keyser Söze. De vigyázat: itt senki nem az, akinek látszik! Megnézem >>>

2001: Űrodüsszeia (2001: A Space Odyssey, 1968)

Az emberiség hajnalán az ősemberek egy fekete kőoszlopot találnak a pusztában. Ez a találkozás vezeti rá őket az eszközhasználat felfedezésére. Évezredekkel később, 2001-ben amerikai kutatók hasonló monolitra találnak a Holdon, ami rádiójelet sugároz a Jupiter felé. Űrexpedíciót indítanak, hogy kinek szólhat az üzenet. Azonban HAL 9000, a fedélzeti komputer tudatára ébred, és a hajó legénysége ellen fordul. Az utolsó űrhajós a visszatérés reménye nélkül mégis belevág küldetése teljesítésébe.

Börtönvonat Yumába (3:10 to Yuma, 2007)

Ben Wade (Russell Crowe), a hírhedt bandita bandájával kirabol egy postakocsit. Hamarosan elkapják, és elszállítják a yumai börtönbe. A farmer, Dan Evans (Christian Bale), aki nehéz körülmények között, de becsületes életét éli, fizetség fejében csatlakozik Wade kísérőihez. A banda tagjai azonban vezetőjük kiszabadítását tervezik.

Bújócska (Hide and Seek, 2005)

Emily egy képzeletbeli baráttal, Charlie-val vigasztalja magát anyja halála után. A vészjósló események nyomán apja kezdi elhinni, hogy a fickó mégis él – és nagyon gonosz dolgokat művel. Kénytelen a testet öltött rettenettel szembenézni. Segít neki a gyermekpszichológus.

Vérző olaj (There Will Be Blood, 2007)

Egy Daniel Plainview nevű olajkutató egy apró, lepusztult városkába érkezik, ami egyedülálló olajkinccsel büszkélkedhet – kevéssel a felszíne alatt. Míg Plainview meggazdagszik a bevételből, a város szenved. Végzetesen megrontja a pénz, ami tönkreteszi a lelkét és fiával való kapcsolatát is. Eli, az ifjú lelkipásztor, aki prófétának vallja magát, szembeszáll Plainview-val, de hamarosan őt is megrontja a hatalom, amivel a bárányai fölött rendelkezik.

Underground (1995)

Belgrád 1941-es német megszállását követően több partizáncsalád a pincékbe menekül. Egy “jóbarát” hadiszállító támogatásával fegyvereket készítenek az ellenállásnak – amin a halálgyáros jól keres. A háborúnak egyszer csak vége lesz, de a barát tovább szövi a szilaj harcok történetét, oly hihetően, hogy egész város éldeleg immár a felszín alatt. Azonban 1961-ben néhány partizán felmegy a fényre. Meglepődésük leírhatatlan. Aztán 1991-ben újra kitör a háború…

Forrás: Filmezzünk

Népszerű bejegyzések