A 90-es évek 20 legjobb filmje

20. Kutyaszorítóban (1992)

Egy gyakorlott tolvajbanda fegyveres rablást követ el egy gyémántraktárban. A rendőrség meglepően hamar a helyszínre ér, ezért felmerül a gyanú, hogy valaki a banda tagjai közül besúgó. A cselekmény a rablás elkövetése után indul, és egy-egy visszatekintő jelenetben idéződik fel az azt megelőző időszak, a bűntett kitervelésének fázisa, illetve ily módon ismerjük meg magukat a szereplőket is. Megnézem >>>

19. Good Will Hunting (1997)

Will Hunting még csak húsz éves, de már kilóg a kemény dél-bostoni munkásnegyed környezetéből. Barátaihoz hasonlóan gürcöl, amikor éppen nem a helyi bárban lóg vagy nem keveredik összetűzésbe a törvénnyel. Sohasem járt egyetemre, legfeljebb gondnokként felmosni a padlót. Mégis homályos történelmi utalásokat idéz fel fényképszerű emlékezetéből és szinte azonnal old meg Nobel-díjas professzorokat is zavarba ejtő matekpéldákat. Az egyetlen dolog, amire ez a bámulatosan okos és lehetetlenül dühös fiatalember nem képes, hogy újabb kocsmai verekedése után kidumálja magát a várható börtönbüntetés alól. Egyetlen reménye Sean McGuire, az egyetemi professzorból lett pszichológus, aki csodálja a fiú érzelmi küszködéseit és megérti, milyen az, amikor az ember élete állandó küzdelem. Megnézem >>>

18. A rettenthetetlen (1995)

A rettenthetetlen jelző William Wallace-t, a XIII. századi skót felkelőt illeti, aki a skót történelemnek valóban az egyik hősi alakja. Sir William Wallace lovag többéves távollét után visszatér szülőföldjére, Skóciába. Kaotikus állapotok uralkodnak: a skót király trónörökös nélkül halt meg, ezért angol riválisa, a kegyetlen és hitetlen I. Edward elfoglalta trónját. A lovagnak hosszú rábeszélés és példamutatás után sikerül ütőképes hadsereggé kovácsolnia elfásult népét. A szépséges Izabella hercegnőt a király saját előnyére próbálja felhasználni Wallace ellen, ám kettejük között szerelem szövődik. A lovagra egyre több veszély kezd leselkedni, a politika és az ármány egyre sötétebb hálóiba kerül, míg végül árulás áldozata lesz. Megnézem >>>

17. Amerikai szépség (1999)

Lester Burnham (Kevin Spacey), átlagos negyvenes férfi, halála után beszámol egyhangú életének viszonylag fordulatos utolsó néhány hetéről, amelynek során még nem volt sejtése, menyire közel már a vég. Egy csinos kertvárosban tengette napjait egy rámenős ingatlanügynök férjeként, illetve a középiskolás Janie apjaként. Családnak nevezett kényszerű együttlétüket Lester méla undorral igyekezett elviselni, míg egy szép napon be nem köszöntött életébe a rég elfeledett szenvedély, amelynek ártatlannak tűnő tárgya nem más, mint Janie 16 éves osztálytársnője, Angela. Megnézem >>>

16. Amerikai história X (1998)

"Az én Mein Kampfom" - ezzel a dolgozattal sokkolja tanárait Danny Vinyard, aki egyébként kiváló tanuló. Talán ez az iromány adta a végső lökést, hogy bálványozott bátya, Derek, aki apjuk meggyilkolása óta csak a gyűlölet filozófiája és gyakorlata szerint él, egy hihetetlenül kegyetlen faji gyilkosságot kövessen el, amely "példaértékű" lesz a neonácik, skinhead bandák és a hatóságok előtt is. A rácsok mögött Derek fokozatosan ráébred az erőszak kétarcúságára. Felismeri az örök igazságot: a gyűlölet mindig visszaszáll arra, akitől ered. Megnézem >>>

15. Terminátor 2. - Az ítélet napja (1991)

1997. augusztus 29-én kitört a harmadik világháború. Ennek a háborúnak 3 milliárd áldozata volt. A megmaradt emberiségnek hamarosan újabb iszonyattal kell szembenézzen: a gépek elleni háborúval. S most a Skynet gépei egy új Terminátort terveztek, aminek csak egyetlen feladata van: elpusztítani John Connor-t, a gépek elleni harc vezetőjét. S minthogy a tervezés időpontjában a tudomány már képes az időutazásra, a Terminátort visszaküldik az időben, hogy John-t még gyerekkorában pusztítsa el. Az emberek azonban szintén felkészültek az eseményre: ők is visszaküldtek egy Terminátort az időben, aminek az a feladata, hogy megvédje az ifjú Johnt. John Connor tehát tinédzser még, amikor életében megjelenik a két Terminátor, hogy végzetes összecsapásban számoljanak le egymással. Megnézem >>>

14. Közönséges bűnözők (1995)

A rendőrség egy leégett hajót talál a San Pedró-i kikötőben, rajta huszonhét halottal. Két túlélő marad mindössze: egy égési sérülésekkel küszködő és halálra rémült magyar terrorista, és Verbal Kint. Kint kényszer alatt hajlandó elmesélni, hogyan robbant fel a hajó. Története hat héttel korábban kezdődik, mikor is öt bűnözőt letartóztatott a New York-i rendőrség kamion-eltérítés vádjával. Senki sem tudja, ki volt a megbízó, még az öt férfi sem, de lassan kiderül, hogy Keyzer Soze-nak, a legendás maffiózónak a keze is benne van a dologban... Megnézem >>>

13. Léon, a profi (1994)

Leon (Jean Reno), a magányos bérgyilkos New Yorkban él. A szomszédjában lakó család áldozatául esik Stansfield nyomozó (Gary Oldman) kegyetlenségének, aki lemészárolja a szülőket. Az egyetlen túlélő, a 12 éves Mathilda (Natalie Portman) Leonhoz menekül. Idővel a szenvtelen bérgyilkos úgy gondoskodik Mathildáról, mintha a saját lánya lenne. Stansfield azonban nagyszabású kommandós akció keretében készül megostromolni Leon lakását, hogy végezzen a kis szemtanúval. Ám nem számol Leon profizmusával, aki ráadásul az élete árán is hajlandó megvédeni a lányt. Megnézem >>>

12. Halálsoron (1999)

Paul Edgecomb börtönőrként szolgál a Cold Mountain fegyház siralomházában a múlt század harmincas éveiben. Az E blokkban halálraítéltek várják, hogy végig menjenek a halálsoron - a folyosón, amely a villamosszékhez vezet. Edgecomb úgy gondolja, már semmilyen meglepetés sem érheti. Ám minden megváltozik, amikor új rab érkezik az E blokkba. Az óriás termetű fekete férfit, John Coffeyt az esküdtszék két fehér gyermek meggyilkolásáért ítélte halálra. A férfi azonban egyáltalán nem tűnik gyilkosnak, sőt, egészen különös képességekkel rendelkezik. Stephen King regényéből. Megnézem >>>

11. Ryan közlegény megmentése (1998)

1944. június 6 - a normandiai partraszállás napja. Az Omaha Beach kódnevet kapott tengerparton a csónakokból védhető fedezékbe igyekvő szövetséges katonák pergőtűzbe kerülnek, a vérveszteség óriási. Mindenütt halottak, sebesültek, cafatokra szakadt emberi testrészek, haldoklók halálhörgései. A pokol első bugyrán éppen csak túljutott Miller százados (Tom Hanks) megmaradt embereivel újabb szinte lehetetlen próbatétel előtt áll. Egy kis csapat élén be kell hatolnia az ellenséges hátországba, hogy felkutasson egy amerikai katonát, James Ryan közlegényt. A főparancsnokság utasítására ugyanis azonnal le kell szerelni, mivel három bátyja a világháború különböző frontjain szinte egyszerre vesztette életét, s a hadsereg ezzel adózik a család tragédiájának. De a hosszú és veszélyes úton mindenkiben felmerül a kérdés: vajon miért ér ennek az egy embernek az élete többet, mint az érte küldött kilenc emberé? A sikerrendező Steven Spielberg 1999-ben öt Oscar-díjat nyert el a filmjével, köztük a legjobb rendezésért járót is. Megnézem >>>

10. A bárányok hallgatnak (1991)

Dr. Hannibal "Kannibál" Lecter az egyik legveszedelmesebb pszichopata gyilkos. Évek óta szigorúan őrzött börtönben ül, de az FBI-nak most a segítségére van szüksége. Valaki ugyanis a módszereit utánozza, és remélik, hogy az őrült orvos segítségükre tud lenni. Clarice Starling különleges ügynök kapja a feladatot, hogy férkőzzön Dr. Lecter bizalmába, és próbálja meg rávenni a segítségre. Ám a dolog nem ilyen egyszerű: Dr. Lecter nem csak őrült, de hihetetlenül intelligens is, így Clarice-nek nincs könnyű dolga. Megnézem >>>

09. Az élet szép (1997)

Roberto Benigni, aki a világ egyik leghíresebb vígjátékkészítője, merész vállalkozásba fogott, hiszen Az élet szép című filmje, romantikus darab a fasiszta uralom alatti Olaszországból. A történet a nevetés és a képzelet erejéről szól, amely megindítja a szívet és megerősíti a lelket. 1938-ban járunk, amikor a szeretetreméltó, álmodozó Guido - a növekvő rasszizmus és szűklátókörűség közepette - beleszeret visszafogott tanárnőjébe, Dorába. A csodaszép lány azonban egy helyi náci tiszt menyasszonya, Guidot pincérként látjuk viszont az eljegyzésen. Mindent elkövet, hogy a lányt bánatos jövőjétől eltérítse... Meseszerű szerelmi történet kezdődik. Öt év múlva Guido és Dora házasok és született egy fiuk, Giousé is. A politikai légkör egyre romlik, végül Guidot, aki félzsidó, táborba viszik családjával együtt. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat, és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami körülveszi őket tulajdonképpen egy nagy játék, amelyben a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők. Benigni az önfeláldozás, a szeretet és a védelmezés filmjét készítette el. Komikusi képességei és chaplini stílusa igen élvezetessé teszik az alkotást, amely mindazonáltal megrázóan drámai módon mutatja be a fáradhatatlan emberi lélek küzdelmeit. Az élet szép rendkívüli élményt kínál. Megnézem >>>

08. Hetedik (1995)

A lélegzetelállítóan izgalmas krimi-thriller helyszíne New York vigasztalan, szürke és nyirkos betonrengetege, ahol őrült sorozatgyilkos után nyomoz a rendőrség. A férfi a Bibliában megírt hét halálos bűn lajstromát követve szedi áldozatait, míg üldözői, a nyugdíjba készülő, higgadt és bölcs, William Somerset nyomozó és a türelmetlen, lobbanékony újonc, David Mills megpróbálják megakadályozni beteg terve végrehajtásában. A befejezés azonban olyan csavart tartogat, amihez foghatót csak a legjobb Hitchcock-filmekben láthattunk. Megnézem >>>

07. Nagymenők (1990)

A történet az 1950-es években kezdődik, amikor Henry még csak egy 13 éves kamasz, aki vágyakozva figyeli a szemközt lakó, sokak által a legnagyobb tiszteletben tartott maffiózó, Jimmy fényűző életét. A félig ír, félig szicíliai származású fiút, aki mindig is közéjük vágyott, könnyen elcsábítja a gengszterek világa, és egy napon a helyi keresztapák családjának szolgálatába áll. Ugyanekkor csatlakozik a csapathoz a Henry-vel nagyjából azonos korú, így még könnyen befolyásolható Tommy DeVito, akivel a bajtársiasság jegyében és a nagymenők árnyékában gyorsan beletanulnak a szakmába. Néhány hónap sem telik el és Henry-t, akit maga Jimmy vezet be a könnyen szerzett pénz és a brutalitás világába, egyre többen előre köszöntik az utcán és név szerint ismeri a legjobb bár ajtónállója. Az újdonsült gengszterek gyorsan profikká válnak és hozzászoknak a vérrel áztatott, ám annál fényesebben csillogó gazdagsághoz. Egy napon azonban Henry-t válaszút elé állítja az alvilágért folytatott halálos küzdelem; az erőszak és a gyanú végleg elválasztja őt a családjától. Megnézem >>>

06. Mátrix (1999)

Ahogy látjuk: Szürke, egyhangú világunk valóságos. A valóság: Ez a világ csak átverés, egy nagyszabású összeesküvés része, amelynek kiagyalói mesterséges intelligenciájú gépek. A hatalom az ő kezükben van és az emberek mind rabszolgák. Kemény! Eláll a lélegzeted a trükköktől, elszáll az agyad az akciójelenetektől és megáll az eszed a történettől. Keanu Reeves és Laurence Fishburne vezetik az emberiség felszabadításáért folytatott harcot a Mátrixban, a Wachowski fivérek (Fülledtség) korszakalkotó filmjében, amelyet nem lehet elégszer megnézni. A történet lebilincselő, a speciális effektusok páratlanul újszerűek - a film egyszerűen zseniális. Megnézem >>>

05. Forrest Gump (1994)

A georgiai Savannah városka árnyas buszmegállójában különös mesemondó üldögél. Forrest Gump mindent látott és mindent átélt, de nem mindent értett. Nem éppen a legfényesebb elme. De hát az anyja is mindig azt mondta: "Csak az a hülye, aki hülyeséget csinál." Forrest Gump pedig semmi egyebet nem csinált, mint jelen volt a XX. század minden fontos eseményén a focipályától a harctérig, az elnökök klubjától a médiavitákig, míg végül meg nem pihent egyetlen igaz szerelme karjában. Forrest Gump IQ-ja nem szárnyal az egekig, de rendkívül becsületes és jólelkű fiú. Különös véletlenek azonban hozzásegítik, hogy az 1950-es évektől 1970-ig Amerika minden jelentős eseményén részt vegyen, és minden jelentős személyiségével találkozzon, köztük: Elvis Presley-vel, JFK-vel, Lyndon Johnsonnal, Richard Nixonnal. Forrest elvégzi a főiskolát, harcol Vietnamban, élsportoló lesz, az egyetlen probléma csak az, hogy túl buta ahhoz, hogy megértse ezen fontos események jelentőségét. A "Forrest Gump" egy megindító romantikus mese egy ártatlan amerikairól, aki pont abban a korban élt, amikor Amerika elveszíti ártatlanságát. Megnézem >>>

04. Harcosok klubja (1999)

Amerika nagyvárosainak pincéiben egy titkos szervezet működik: ha egy éjjel az utca összes nyilvános telefonja összetörik, ők jártak ott; ha egy köztéri szobor óriás fémgömbje legurul talapzatáról, és szétrombol egy gyorsétkezdét, az az ő művük; ha egy elegáns bank parkolójának összes autóját rettentően összerondítják a galambok - az sem véletlen. Vigyáznak a leveleinkre, átveszik telefonüzeneteinket, kísérnek az utcán: és még csak készülnek a végső dobásra: a nagy bummra... Pedig az egészet csak két túlzottan unatkozó jóbarát találta ki: azzal kezdték, hogy rájöttek, nincs jobb stresszoldó, mint ha alaposan megverik egymást. Pofonokat adni jó. Pofonokat kapni jó. Számukra ez a boldog élet szabálya. A történetet egy jól szituált, de cinikus és kiábrándult fiatalember meséli el. Nevét nem tudjuk, néha Jacknek (Edward Norton) hívja magát. Önismereti terápiás csoportokba jár, mégsem kerül közelebb valódi énjéhez és embertársaihoz. Véletlenül összeismerkedik Tylerrel (Brad Pitt), akiben felfedezi hiányzó tulajdonságait. Tyler egy különös, titkos társaság megalapításával próbál megszállottan úrrá lenni a világ káoszán. A Harcosok Klubjának híre hamar elterjed a túl hamar meggazdagodott menedzser nemzedék tagjai között, akik egyre intenzívebb élményekre várnak. Az egyetlen, aki a két rokonlélek közé ékelődik, egy nő. Marla (Helena Bonham Carter) kétségbe vonja Tyler erőltetetten férfias ideológiáját. Megnézem >>>

03. Ponyvaregény (1994)

Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch (Bruce Willis), aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace (Ving Rhames) átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is (Tim Roth és Amanda Plummer), akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules. Megnézem >>>

02. Schindler listája (1993)

Egyetlen ember is képes lehet arra, hogy a körülmények ellenére megváltoztassa a dolgok menetét. A mondás igazát mi sem bizonyítja jobban, mint Oskar Schindler története. Steven Spielberg nem sokkal a megjelenése után elolvasta az ausztrál Thomas Keneally regényét, mégis tíz évnek kellett eltelnie, hogy elég érettnek tartsa magát a Schindler listája filmre vitelére. A film főhőse, Oskar Schindler született üzletember és szerencsejátékos. A II. világháború legelején elkerül a megszállt Lengyelországba, és azonnal megérzi, milyen hatalmas üzleti lehetőségek nyílhatnak meg előtte. Baráti kapcsolatok és némi ügyeskedés révén megszerez magának egy gyárat, a Deutsche Emailware Fabrikot, és nem győz eleget tenni a beözönlő megrendeléseknek. Könyvelője, Itzhak Stern rábeszéli, hogy minél nagyobb számban foglalkoztasson zsidókat, így nemcsak olcsó munkaerőt talál magának, hanem segíthet a koncentrációs táborokban szenvedő embereken is. A gyár hamarosan a zsidók egyetlen menedéke lesz. 1944-ben a nácik az Endlösung, azaz a zsidókérdés végső megoldása jegyében bezáratják a helybéli táborokat, és a rabokat Auschwitzba és Treblinkába, vagyis a biztos halálba akarják küldeni. Schindlernek gyorsan lépnie kell, ha meg akarja menteni a munkásait. Némi korrupció árán rábeszéli a német hatóságokat, hogy a termelés szempontjából nélkülözhetetlen munkásokkal együtt a gyárat áttelepíthesse a cseh-lengyel határra, Brinnlitzbe. Ekkor készül el az 1100 nevet tartalmazó lista, amelynek résztvevői kalandos úton, de megmenekülnek a krematóriumokból. Brinnlitzben Schindler gondoskodik arról, hogy a gyár fennállásának hét hónapja alatt semmi olyasmit ne állítson elő, amit a németek hadi célokra tudnának használni. 1945. május 7-én, amikor a tábor lakói megtudják, hogy a németek kapituláltak, és abban is biztosak, hogy az oroszok pillanatokon belül elérik Brinnlitzet, Schindler elbúcsúzik védenceitől. Magára hagyja őket, mert tudja, jobb, ha az amerikaiak kezére adja magát... Megnézem >>>

01. A remény rabjai (1994)

1946-ban egy Andy Dufresne nevű bankárt - noha makacsul hangoztatja ártatlanságát - kettős gyilkosság elkövetése miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélnek. Dufresne egy Maine állambeli büntetés-végrehajtó intézetbe kerül és hamar meg kell ismerkedjen a börtönélet kegyetlen mindennapjaival, a szadista börtönszemélyzettel, a szinte elállatiasodott rabokkal. Azonban Andy nem törik meg. A bankéletben szerzett tapasztalatai segítségével elnyeri az őrök kegyét és azzal, hogy elvállalja egyik rabtársa illegális akcióiból származó bevételeinek könyvelését, kivívja "társai" elismerését is. Cserébe viszont lehetőséget kap a börtön könyvtár fejlesztésére, ezzel némi emberi méltóságot csempészve a keserű körülmények között élő rabok mindennapjaiba. Megnézem >>>

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!

Népszerű bejegyzések