John Travolta 10 legjobb filmje - szubjektív lista

John Joseph Travolta 1954-ben született New Jersey államban. A hatgyermekes családból származó, immár világhírt elért Travolta kezdeti színházi kísérletek után 1976-ban forgatta első filmjét, méghozzá egy horrortörténetet (Carrie). Utána gyors egymásutánban jöttek a jelentősebbnél jelentősebb szerepek az olyan népszerű, általában zenés filmekben, mint a Grease és a Szombat esti láz. Az ezeket követő hullámvölgyből egy csapásra újra az élre, a keresett világsztárok közé került a Ponyvaregényben nyújtott kiváló alakításával. Oscar-díjra már kétszer nevezték, legutóbb az említett Quentin Tarantino-féle Ponyvaregényért, a drogos bérgyilkos félig komoly, félig komikus megformálásáért. Golden Globe-díjra pedig négyszer jelölték és ötödszörre a Szóljatok a köpcösnek című filmben játszott szerepéért meg is kapta a rangos kitüntetést.

A tábornok lánya (amerikai-német thriller, 112 perc, 1999)

"Lehet valamit jól csinálni, rosszul csinálni, meg úgy, ahogy a hadsereg csinálja." De az nem lehet, hogy Paul Brenner (John Travolta) katonai nyomozó részt vegyen egy ügy eltussolásában. Amikor a pályája csúcsán lévő és közmegbecsülésnek örvendő Campbell tábornok gyönyörű lánya - maga is hivatásos katona - kéjgyilkosság áldozata lesz, az állományba egy lebuktatási manőver miatt korábban rangrejtve beépült nyomozó nekilát, hogy lerántsa a leplet a tragédia mögött rejlő homályos ügyletekről. A gyanúsítottak között főtisztek vannak, s kezdetét veszi a végzetes macska-egér játék, amely lebilincseli a néző figyelmét egészen a megdöbbentő végkifejletig.

Csodabogár (amerikai romantikus dráma, 123 perc, 1996)

Mindenki jól ismeri a városban George Malleyt (John Travolta), az ügyeskezű autószerelőt, aki nemcsak megbízható barát, hanem jó szakember is. Ám harminchetedik születésnapján megváltozik minden: a férfin korábban sohasem tapasztalt tudásszomj vesz erőt. Kiderül, hogy intelligenciája páratlan, ugyanakkor ez a frissen szerzett tudás ráruházza a másság terhét is. George-nak el kell viselnie, hogy kivételes képessége eltávolítja korábbi környezetétől, barátai lassan elhidegülnek tőle, mert nem értik, hogy mi is történt vele.

A megtorló (amerikai-német akciófilm, 124 perc, 2004)

Frank Castle (Tom Jane) túl sok szörnyűséget látott katonaként, majd különleges FBI-ügynökként. Úgy érzi, végre itt az ideje, hogy normális életet éljen felesége (Samantha Mathis) és kisfia mellett. Már csak egy utolsó feladat vár rá, de a balul sikerült akció során egy fiatalember életét veszti. A fiú apja, Howard Saint (John Travolta) gazdag üzletember, aki ugyan nagy megbecsültségnek örvend, de nem tagja a floridai elitnek, mégpedig azért, mert vagyonát kétes alvilági üzletekből szerezte. Saint és felesége, Livia (Laura Harring) bosszút fogadnak fiuk halála miatt és a Castle család kiirtására törnek.

Nicsak, ki beszél! (amerikai vígjáték, 93 perc, 1989)

Mollie (Kristie Alley), a nagyszájú könyvelő gyermeket vár főnökétől, aki hallani sem akar a dologról, és eszében sincs elválni a feleségétől. A kilátástalannak tűnő jövő ellenére a nő megtartja a babát, s hamarosan megszületik a kis Mikey. Ám a gyermek megszületése után Mollie-nak segítségre van szüksége, ezért épp kapóra jön James (John Travolta), a kissé infantilis taxisofőr, aki szívesen vigyáz a kisfiúra. És miközben Mollie a megfelelő apát kutatja gyermeke számára, Mikey már ki is választotta magának Jamest. De hogyan hozza ezt a felnőttek tudtára?

Szóljatok a köpcösnek! (amerikai vígjáték, 87 perc, 1995)

Filmet készíteni egyszerű. Chili Palmer (John Travolta) biztos benne, hogy ő is tudna csinálni egyet. Eddig Miamiben volt gengszter, de most, hogy valami zsarolási pénz behajtása miatt úgyis Los Angelesben jár, úgy dönt, belevág. Kiszemel magának egy producert, éjjel rátör, és a maga egyszerű, de életveszélyes módján meggyőzi: kezdjék együtt a következő nagy filmet. Minden a legjobb úton halad, csakhogy Chili régi kollégáinak más tervei vannak. A miami alvilág színe-java hamarosan megindul az álomvárosba.

A tűzből nincs kiút (amerikai akciófilm, 115 perc, 2004)

A tűzoltóknak a veszély a napi munka velejárója. Az életük az összetartáson múlik. A Baltimore-i tűzoltóságon az egység parancsnoka, Mike Kennedy erre tanítja beosztottjait. A legjobb tanítványa a kezdő Jack Morrison.

Ál/Arc (amerikai akciófilm, 133 perc, 1997)

Sean Archer (John Travolta) FBI-ügynök élete legőrültebb akcióját hajtja végre, amikor orvosi beavatkozással arcot cserél gyűlölt ellenségével, a kómába esett Castor Troy-jal (Nicolas Cage). A megszállott ügynök így próbálja kiszedni a kegyetlen terrorista öccséből, hová rejtették a várost fenyegető bombát. Csakhogy időközben az arc nélküli Troy magához tér és bosszúra éhesen Archer arcával távozik a kórházból.

Grease  (amerikai zenés film, 110 perc, 1978)

Nyaralás közben találkozott a tengerparton Danny Zuko és Sandy Olsson. Akkor kezdődött a két fiatal szerelme. Ám a nyár gyorsan véget ért, és mindketten azt hitték, többé sosem látják egymást. A gimiben azonban újra összefutnak. A sok civódás után mindig édes a békülés. Minden idők egyik legsikeresebb filmmusicalje, amely az ugyancsak emlékezetes Broadway-produkción alapul, nem csupán nosztalgikus visszatekintés az ötvenes évekre, hanem energikus és izgalmas zenei tiszteletadás a rock and roll aranykorának.

Szombat esti láz (amerikai romantikus vígjáték , 118 perc, 1977)

Tony Manero a helyi diszkó táncos sztárja. Mindenki rajong a tizenkilenc éves srácért, aki utánozhatatlan csípőmozgásával bűvöli a lányokat. Hét közben az egyik festékboltban dolgozik, de szombat este leveti a munkaruhát, magára önti kedvenc parfümjét, csőnadrágot húz, és tánccipőjében a diszkó parkettjára lép. Ezzel kezdetét veszi a szombat esti láz. Stephanie is a szórakozóhelyre jár. Szeretne megfeledkezni a múltról, és igyekszik nagyvilági hölgyként viselkedni. Teljesen elbűvöli Tonyt, a srác fülig szerelmes lesz belé. Ketten együtt fantasztikus tánckettőst alkotnak.

Ponyvaregény - Pulp Fiction (amerikai krimi, 150 perc, 1994)

Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch (Bruce Willis), aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace (Ving Rhames) átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is (Tim Roth és Amanda Plummer), akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules.

Népszerű bejegyzések