Kihagyhatatlan filmek 2009-ből

A nővérem húga (amerikai filmdráma, 106 perc)

Sara (Cameron Diaz) és Brian (Jason Patrick) élete örökre megváltozik, amikor kiderül, hogy a kétéves kislányuk leukémiás. A szülők sajátos utat választanak, Jesse és Kate mellé vállalnak egy harmadik gyereket, hogy ő majd donorként megmenthesse Kate-et. A 11 éves Andromeda (Abigail Breslin), szülei tudtán kívül felkeresi a híres ügyvédet, Alexandert (Alec Baldwin), és pert indít a szülők ellen saját teste feletti jogának visszaszerzése miatt.

A lány, aki a tűzzel játszik (svéd-dán-német krimi, 129 perc)

A Millennium folyóirat tényfeltáró riportjai már számos piszkos ügyet lelepleztek. Amikor az európai lánykereskedelem svédországi szálai után nyomoznak, meggyilkolják a lap munkatársát. A furcsa, öntörvényű lány, Lisbeth az újságíró barátja, Mikael számítógépéből szerez tudomást az országot izgalomban tartó gyilkossági ügyről. Hamarosan rádöbben, hogy célkeresztbe került, őt keverik gyanúba. Más-más indítékból ugyan, de mindketten ráállnak az ügyre, amely számos meglepetést tartogat számukra.

Zombieland (amerikai horror-vígjáték, 88 perc)

Az egyik szimplán lelép, ha valami ijesztővel találkozik. A másik imádja a harcot, és az öklénél csak a feje keményebb: ha a világot elárasztották a zombik, az emberiség pedig felkerült a legveszélyeztetettebb fajok listájára, mindkét módszer elfogadhatónak tűnik. Columbus és Tallahassee nagyon különböznek egymástól, mégis közösen próbálják átvészelni a folyamatosan rájuk leskelődő bajt: a mindenütt jelenlévő élőhalottakat. Pedig az igazi veszély az emberek között les rájuk. Összeismerkednek két lánnyal, akik egész más eszközöket vetnek be a túlélés érdekében. Ám amikor négyszemélyessé szervezik a csapatot, már nem biztosak, mi volna jobb: megbízni egymásban, vagy a zombik kitárt karjába futni.

Görögbe fogadva (amerikai-spanyol vígjáték, 98 perc)

Ősei földjére utazik Georgia, a görög származású amerikai idegenvezető. Legnagyobb bosszúságára azonban csoportjának tagjait nem nagyon érdekli a mediterrán ország történelme és gazdag kultúrája, leginkább a tengerparton süttetik a hasukat. Egyikük, Irv szerint nem kellene mindezt a lelkére vennie, azt tanácsolja neki, hogy próbálja ő is élvezni az életet, talán még a szerelemet is megtalálja. Meglepetésére erre nem is kell nagyon várnia. Georgia ugyanis egyre vonzóbbnak találja Poupit, a turistabusz csak görögül beszélő, kezdetben ellenszenves sofőrjét.

Az árva (amerikai-német-kanadai-francia misztikus thriller, 123 perc)

Kate és John harmadik gyermeke halva született. A tragédia megrendítette a házasságukat, az asszony az italban keresett menedéket. Ennek már azonban egy éve vége. Kate és John elhatározza, hogy örökbe fogadnak egy gyermeket. A Szent Marina árvaházban találkoznak a kilencéves Estherrel, aki elvarázsolja őket. Az új testvérei közül a süketnéma Maxet megbabonázza, ám Daniellel nehezen jön ki, és az iskolában is nehezen illeszkedik be. Egyre több furcsa dolog történik a házban, Kate szerint ennek Esther az oka. Ám John nem hajlandó meghallgatni. Az asszony nyomozni kezd, vajon kit is fogadtak be a családjukba?

Az út (amerikai filmdráma, 112 perc)

Hosszú évekkel ezelőtt Amerikát rejtélyes katasztrófa sújtotta. Megszűnt az energiaellátás, majd éhínség tört ki, azután a túlélők egymásnak estek. Ebben az apokaliptikus világban az erőszak az úr, bandák vették át a hatalmat. Egy apa a fiával együtt útra kel az óceán felé, miközben megpróbálják túlélni mindezt. Minden vagyonuk elfér egy rozoga bevásárlókocsiban. Útjuk során nap mint nap meg kell küzdeniük a betevő falatért, fel kell venniük a harcot a természet erőivel. Egyetlen támaszuk az összetartozás érzése: az emlékek és a szeretet.

A tetovált lány (svéd-dán-német-norvég thriller, 152 perc)

Negyven esztendővel ezelőtt, egy családi összejövetel alkalmával titokzatos körülmények között eltűnt Harriet Vanger. A lány testét sohasem találták meg. A nagybátyja, Henrik meg van győződve arról, hogy Harrietet meggyilkolták, és a tettest a Vanger-klán tagjai között kell keresni. Megbízza a lecsúszott gazdasági újságírót, Mikael Blomkvistet, hogy próbálja meg kideríteni, mi történt. A férfi nem várt segítőtársra akad a tetovált hacker lány, Lisbeth személyében. Minél mélyebbre ás a furcsa páros a múltban, annál sötétebb és veszélyesebb dolgok kerülnek felszínre.

Star Trek (amerikai sci-fi, 120 perc)

Tökéletes ellentéte egymásnak Kirk és Spock. A bajkeverő iowai farmerfiú és a félig ember, félig vulkáni Spock az akadémián találkozik. A köztük lévő feszültség tovább növekszik, amikor beválogatják őket a Pike kapitány vezetésével első útjára készülő Enterprise csillaghajó legénységébe. A csillagflotta kadétjaként olyan veszélyes ellenséggel kell szembenézniük, amely a bolygók népeit egyesítő szövetséget, a Föderációt fenyegeti. A galaxis sorsa a két ifjú titán kezében van. Ha meg akarják akadályoznia a pusztulást, az ellentéteket félretéve össze kell fogniuk egymással.

Mr. Nobody (kanadai-belga-francia-német filmdráma, 115 perc)

Az életünkben sok olyan döntést hozunk, amely visszafordíthatatlan irányba tereli jövőnket. De hogyan döntenénk, ha megvizsgálhatnánk az alternatív döntés kínálta jövőt is? Történetünk a 20. és a 21. század között, különböző időzónákban, de egyazon szereplő életében játszódik. Nemo Nobody hétköznapi életet él feleségével, Elise-vel és három gyermekükkel, mindaddig, amíg egy napon a valóságra ébred idős öregemberként, 2092-ben. Mr Nobody a maga 120 évével a legidősebb ember és egyben az utolsó halandó is a Földet benépesítő új és halhatatlan emberi faj tagjai között. Ám ez úgy tűnik, nem igazán izgatja őt, az egyetlen kérdés, amely foglalkoztatja, hogy valóban azt az életet élte-e, amely számára a legmegfelelőbb volt; valóban azt a nőt szerette-e, akit neki szántak és azokat a gyerekeket nevelte-e, akiket kellett. Most csak az a célja, hogy megtalálja erre a választ.

Törvénytisztelő polgár (amerikai krimi, 104 perc)

Egy betörés vérengzéssé fajul, az egyedüli túlélőt semmi sem gátolhatja meg abban, hogy megbosszulja szeretteinek halálát. A Törvénytisztelő polgár az Olasz meló rendezőjének új, pörgős akciójelenetekkel teli filmje. Clyde Shelton (Gerard Butler) egy becsületes családapa, akinek feleségét és lányát brutálisan meggyilkolják a félresikerült betörés során. Miután a gyilkosokat elfogják, az ügy Nick Rice (Jamie Foxx), a feltörekvő ügyész kezében landol. Nick az egyik gyanúsítottnak vádalkut, és ezzel együtt enyhe ítéletet ígér, a gyilkos cserébe a társa ellen vall. Tíz évvel később a vádalkut kötött bűnözőt holtan találják, Clyde Shelton rögtön bevallja, hogy ő a tettes. Amikor előzetes letartóztatásba helyezik, figyelmezteti a ranglétrán már feljebb lépett egykori ügyészt, ha nem ismerik el tévedésüket az ügyet tárgyaló kollégáival együtt, minden résztvevő a gyilkosok sorsára jut. Hamarosan megkezdődik a tíz évig tervezett véres sakkjátszma.

A szív bajnokai (amerikai életrajzi dráma, 128 perc)

Michael Oher (Quinton Aaron) élete nem könnyű. A hajléktalan fekete bőrű diákot nem akarja átvenni a jó hírű gimnázium, mivel a teszteken nagyon rosszul teljesít. Senki nem tudja róla, hogy az anyja drogfüggő, az apját pedig megölték. Amikor a kis S.J. összebarátkozik vele, Leigh Anne (Sandra Bullock) felkarolja és befogadja a családjukba. Michaelről hamarosan kiderül, hogy nem is olyan ostoba, ráadásul remek focista. A család mindent latba vet, hogy a fiú életét rendbe hozza, és még arra is készek, hogy örökbe fogadják.

Másnaposok (amerikai vígjáték, 100 perc)

Házasodni többször is lehet, de legénybúcsú csak egyszer van az ember életében. Phil (Bradley Cooper) a haverjai segítségével meg is szervezik a fergeteges bulit, ami túlságosan is jól sikerül. Másnap reggel megdöbbenve ébrednek, a leendő férj nyomtalanul eltűnt, a szálloda szobája pedig teljesen le van rombolva. Az előző napi dorbézolásról mindössze néhány nyom maradt: egy tigris a fürdőszobában, egy csecsemő a cipős fiókban és Mike Tyson a nappaliban.

Sherlock Holmes (amerikai-német-angol akciófilm, 128 perc)

A legendás mesterdetektív, aki közelharcban legalább olyan verhetetlen, mint logikus gondolkodásban, élete legnagyobb problémájával kerül szembe. Sherlock Holmes (Robert Downey Jr.) és hű társa, Dr. Watson (Jude Law) Lord Blackwood (Mark Strong) nyomába vetik magukat. Ha nem leplezik le időben, az végzetes következményekkel járhat az egész birodalomra nézve.

Becstelen Brigantyk (amerikai-német háborús filmdráma, 153 perc)

A megszállt Franciaországban Shosanna szemtanúja lesz, ahogy a német Hans Landa ezredes lemészároltatja a családját. A lánynak sikerül megszöknie. Új személyiséget felvéve Párizsban telepszik le, ahol egy mozit üzemeltet. Közben az amerikai Aldo Raine hadnagy zsidó katonákból verbuvál csapatot, amely a brutális akciói miatt kétes hírnévre tesz szert a németek között. A német vezetés Shosanna moziját szemeli ki az új propagandafilm premierjére, melyen a Führer és a többi vezető is megjelenik. Miközben Shosanna merényletre készül, Raine csapata is akcióba lendül, hogy a helyzetet kihasználja.

Hacsi - A leghűségesebb barát (amerikai-angol családi film, 89 perc)

Az ingázó Wilson professzor egy nap gazdátlan kutyakölyköt talál a vasútállomáson. Megsajnálja, és hazaviszi az állatot. A felesége, Cate nem örül neki, de végül megenyhül, és megengedi, hogy a japán akita kutyus náluk maradjon. A kutya és a professzor között szoros barátság alakul ki. Hacsi minden nap elkíséri őt a vonathoz, este pedig kimegy elé az állomásra. Így megy ez egészen addig, míg egyszer nem érkezik meg a gazdi…

Harry Potter és a félvér herceg (angol-amerikai kalandfilm, 154 perc)

Roxfort körül egyre szaporodnak az árnyak. Pedig a hatodik osztályba lépő Harry Potter és barátai számára a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola mindennapjai is bőven elég izgalmat jelentenek: Harry különleges titkokat hordozó bájitaltankönyve, Ron barátnője és Hermione szerelme is épp elég titokzatos és ijesztő. De Harrynek egyre több oka van a félelemre. A halálfalók már mindenütt ott vannak, a dementortámadások szaporodnak, és az iskola fölött megjelenik a Sötét Jegy. Dumbledore abban reménykedik, hogy védence megerősödhet, ha jobban megismeri a múltját. De van veszély, amire ő sem készülhet fel..

Népszerű bejegyzések