Egy dokumentumfilm, amely a legjobb kémtörténetekkel vetekszik – filmkritika

Egy gyilkosság. Két elkövető, akik nem ismerik egymást, és fogalmuk sincs róla, hogy megöltek egy embert, méghozzá egy diktátor féltestvérét. Ez nem egy újabb hollywoodi akciófilm, hanem a Kim Dzsongnam elleni merénylet története. Távmoziban már elérhető Ryan White tavalyi dokumentumfilmje, A kivégzőosztag.

Észak-Korea a rejtélyek országa, Kim Dzsongun pedig a ködösítés és rejtőzködés királya. Ha a hírekbe kerül, szinte soha nem biztos az, amit az újságíró állít, általában sok a feltételes mód a cikkekben. Kim Dzsongun él még, vagy elrabolták az ufók? Kivégezte vajon a feleségét? Számos hackertámadás bizonyítja, hogy zseniális elmék dolgoznak a rezsim szolgálatában, és egy ilyen vérfagyasztóan mesteri terv bemutatásáról szól a A kivégzőosztag című dokumentumfilm is - olvasható az Ectopolis kritikájában.

A film eredeti címe: Assasins. Ennek a bérgyilkosok lenne a pontosabb fordítása, de a kivégzőosztagnak van egy erőteljes katonai felhangja; a bérgyilkos pénzért öl, az osztag tagja parancsra. A történetben bemutatott emberölés azonban nem közvetlen parancsra történt.  2017-ben Kim Dzsongun féltestvérét, Kim Dzsongnamot Kuala Lumpur zsúfolt nemzetközi repülőtéren két fiatal nő idegméreggel meggyilkolta. Ezt kamerák rögzítették, a mérget a szemébe dörzsölték, majd elszaladtak. Felbérelték őket? Vagy ennél összetettebb a helyzet? Jóval bonyolultabb, és hihetetlenebb az egész. Régen láttam ilyen izgalmas krimit, mint ez a dokumentumfilm, amely pusztán a tényeket tárta elénk, és mentes volt minden spekulációtól. Semmi üresjárat, csak szüntelenül pörgés.

Sok minden előkerül A kivégzőosztagban; diktatúra, országok egymáshoz fűződő viszonya, politikai függés, maláj igazságszolgáltatási rendszer, női kiszolgáltatottság, közösségi média, naivitás és gonoszság, érezelemmentesség és bűnözői zsenialitás.

Lassan indul a film, apró elemekből építkezik. Nem kezeli mindentudónak a nézőjét. Nem időz hosszasan az előzményeknél, de pont annyit, hogy megtudjuk ki volt Kim Dzsongnam, és végül miért nem ő lett Észak-Korea vezetője 10 évvel fiatalabb öccse helyett apjuk halála után. Arra is választ kapunk, miért volt szükség a halálára.

Ezután kezdünk megismerkedni a két gyilkossal, utunk Indonéziába, Vietnamba, Malajziába vezet. Járunk rizsföldeken, földön ülve esszük az ételt, halljuk a varrógépek kattogását egy zsebkendőnyi varrodában, és ámulunk a nagyvárosok zsúfoltságán.  Doan és Siti nem is egy országban születtek, tudomásuk sem volt egymásról, és nem mellesleg arról sem, hogy gyilkosok. Színésznőnek hitték magukat, akik átverős showműsorokban szerepelnek. Rengeteg véletlen kellett hozzá, hogy őket használja fel egy gépezet a saját céljaira. A szembe dörzsölés után a lányok még napokig szelfiztek, nevetgéltek, posztoltak a közösségi médián, nem is tudták, hogy nemrég kioltották valakinek az életét.

A film valódi kamerafelvételeket használ, a rossz minőséget mindig kiemelésekkel kompenzálja. Nagyon ötletes megoldás volt, hogy a tárgyalóteremben és kihallgatáson készült hangfelvételeket szénrajzokkal jelenítették meg vizuálisan. A rajzok nem voltak tolakodóak, harsányak, és az arcokon remekül tükröződtek az érzelmek és jellemvonások.

Megszólaltat a film szülőket, barátokat, rokonokat, bevágja a social médiára feltöltött videókat, képeket. A két huszonéves ázsiai nő közül az egyiknek kifejezetten nehéz élete volt, a másiknak meg pusztán nem volt szerencséje, elég lehetősége, és többre vágyott, mint ami jutott neki. Elborzasztó a lányok naivitása, de közben feltesszük magunknak a kérdést, honnan kellett volna tudniuk, hogy valami nincs rendben? Olyan lehetőséget kaptak, mely kiragadta őket a szegénységből, a nyomorból, és még többel kecsegtették őket.

A kritikia írója szerint a film elgondolkodtat, milyen könnyen kihasználhatóak vagyunk, ha nehéz helyzetbe kerülünk, ha nem vagyunk körültekintőek, ha nem rendelkezünk természetes önvédelemmel, vagy nincs senki, aki vigyázna ránk, vagy a megfelelő kérdéseket tenné fel.

Igazi, valódi történetet kapunk, ahol izgulhatunk az ártatlanokért, és számtalan kérdést tehetünk fel magunknak. Belepillanthatunk egy kicsit abba a hidegvérű gondolkodásba, ahol az emberi élet egy eldobott zsebkendőnyit ér csupán, és láthatjuk, hogy még sincs semmi következménye. Félelmetes film, ugyanakkor rendkívül szuggesztív néznivaló.

Népszerű bejegyzések